Az ügyfélszerzési folyamatainkat vajon monitorozzuk-e olyan mértékben, mint a futásunkat?

8:59. Megérkeztem az Omszki tóhoz, épp a megbeszélt találkozó előtt 1 perccel. Futva érkeztem, 15,5 km futást követően. Mondhatni hajszál pontosan?

Hogyan sikerült?


Címszavakban - és elnézést, ha nem vagyok olvasmányos:

  1. van egy rutinom - 25 éves voltam, amikor először utcai futóversenyre neveztem, ez a Vvicita volt, 10 km (idén 43 leszek), van pár év és kilóméter a lábamban még akkor is, ha több kihagyásom volt
  2. mostanában futogatok újra, mert a BNI202 csapatával az UB-ra készülünk és kb tisztában vagyok azzal, hogy mire vagyok képes normál körülmények között
  3. tudtam, hová megyek - útvonaltervező
  4. kiszámoltam, mennyi idő kell - nyújtással, pici sétával 1 óránál
  5. egész úton figyeltem az időt és a távolságot - elképesztően koncentráltam, hogy teljesítsem
  6. nagyon meg akartam csinálni


Nyilván ügyfélszerzésre asszociáltam. Tudom, mit akarok elérni, mikor és milyen eszközökkel. Van tervem, annak a megvalósulását követem és ha kell korrigálok. A végén pedig megünnepelem azt, hogy elértem, amit terveztem.


Jól hangzik, igaz? Egyszerűnek, hangzik, mégis nehéznek érezhetjük. Miért? Mert vannak körülmények, mert emberek vagyunk, mert csomó mindent kell egyszerre csinálni, mert ... mert... mert....


Ha van kedved, menj el futni (vagy űzz bármilyen sportot, amit szeretsz) figyeld meg magad. És ha ahhoz is van kedved, írd meg, hogy mit veszel észre.


Ügyfélszerzés témában itt tudunk találkozni 2023. május 3-án 9:00-kor: https://innoleads.eu/esemenyek/hogy-jol-menjen-az-uzlet-ugyfelszerzes-a-gyakorlatban

Kapcsolat

Kérdésed van a szolgáltatáscsomaggal kapcsolatban?

Írj nekünk egy e-mail-t hello@innoleads.eu

Segítségre van szükséged, vagy jelentkezni szeretnél a szolgáltatásainkra?

Írj nekünk egy e-mail-t hello@innoleads.eu