Konferencia felkészülés workshop (3-8 fő)

Egy konferencia leadgenerálás szemponjából aranybánya.

Akár kiállítóként, akár résztvevőként veszel részt a cégedet képviselve a csapatoddal.

Mi kell hozzá? Egy erős cél és felkészültség.

A konferenciafelkészítő workshopon ezen dolgozunk 3 + 1 órában.


Részletek

Hogy szoktad érezni magad konferenciákon, üzleti találkozókon, ahol rengeteg idegen van és senkit nem ismersz?


Nyilván, vannak sokan, akik könnyeden odalépnek bárkihez beszélgetni. Én is ebbe a kategóriába tartozom.


És vannak, akik pedig kényelmetlenül, kellemetlenül érzik magukat és inkább láthatatlanok lennének bizonyos helyzetekben.

Év elején indulnak a képzések, konferenciák. Ahová mindannyian vágyunk, mert az ismereteinket szeretnénk frissíteni.


De ha már ott vagyunk, ott van a kisördög a vállunkon, hogy na jó, de ennél többet is ki lehetne hozni egy-egy ilyen rendezvényből.


Kiváló terep kapcsolatrendszerünk erősítésére és bővítésére, ügyfélszerzésre.


Mondhatod, hogy na jó, ezt nem, én beülök az előadásokra és jól figyelek. Az úgy pont jó lesz.


És mondhatod azt is, hogy na jó, nézzük meg, hogyan lehet mégis jól mozogni egy idegen üzleti környezetben. Különösen akkor, ha egy egész csapattal mész a konferenciára és a tervek között szerepel, hogy a következő fél évi értékesítési cél teljesítéséhez szükséges leadeket összegyűjtsétek.


Számtalan eszköz van a kezedben erre. És tudod is használni őket. Csak tudatosítani kell. Ezeket vesszük végig a konferencia felkészülés workshopon.




Kocsis Zsuzsi vagyok

B2B networking szakértő.

Ügyfélszerzés témában nyújtok workshopokat és tanácsadást egyéni szolgáltatásokat nyújtó ügyfeleim számára.

2022-ben és 2023-ban a BNI nemzetközi networking szervezetben a nők között az első három legjobb női kapcsolatépítő közé választott be (500 női vállalkozó közül).

IPMA B nemzetközi projektmenedzsment minősítéssel rendelkezem.


Díjmentes konzultációt kérek



"Irgalmatlan jó volt. Egészen más volt, hogy felkészülten jöttünk. Jó volt az, hogy pontosan tudtam, kinek mit akarok mondani. Hetekig el fog tartani, mire feldolgozzuk a leadeket. És olyan partnerekkel beszélgettünk, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Aki meg nem volt ott, ne aggódj, velük is van találkozónk."


Hangzott a visszajelzés az egyik konferencia felkészítés workshop résztvevő ügyfelemtől.

Díjmentes konzultációt kérek

A konferencia felkészülés workshopot nekünk találtad ki

Díjmentes konzultációt kérek

Hogy néz ki mindez anyagi oldalról?



Azt gondolom, hogy a workshop értéke annyi, amennyi profitot generálsz a megszerzett tudás által a következő években - ezt nem tudom számszerűsíteni.

Viszont egy olyan világban élünk, ahol a szolgáltatások értékét pénzben is meghatározzuk.


Ezért a következő keretekben gondolkodom általánosságban (Budapest, személyes jelenlét, általad biztosított helyszínen):


3 órás felkészülés workshop + 1 óra utánkövetés (3-8 fő esetén): 450 000 Ft + ÁFA


Kérheted, hogy tartsak Veletek a konferenciára. ez esetben kérlek, hogy a belépőt biztosítsd a számomra. 4 órát dolgozom Veletek a rendezvényen.


Egyedi igényekről tárgyaljunk.


A díjmentes konzultáció keretei: 20 perc, online platform, kérdéseket kérlek, előre küldd el és a konzultációt követően írásos visszajelzést fogok kérni a LinkedIn-en.





Kapcsolat

Kérdésed van a szolgáltatáscsomaggal kapcsolatban?

Írj nekünk egy e-mail-t hello@innoleads.eu

Segítségre van szükséged, vagy jelentkezni szeretnél a szolgáltatásainkra?

Írj nekünk egy e-mail-t hello@innoleads.eu